DJ Szövetség - Magyar DJ és Producer Egyesület
2013. December 12.

A 2014. január 30-án megrendezendő Ballantine's Music Awards egyfajta ráhangoló eseményeként, illetve "Az év DJ-je" szavazás második fordulójának elindításaként került sor december 10-én a második fordulóba jutott jelöltek számára megrendezett találkozóra.

A finom falatokkal és különleges whiskykkel (pl. 17 éves Ballantine's) kísért eseményen Mosonyi Csaba, a Ballantine's whiskyt forgalmazó Pernod Ricard Magyarország marketingigazgatója, Jeszenszky Zsolt, a DJ Szövetség elnöke és Bozóki János, a DJ Magazin főszerkesztője köszöntötték az egybegyűlteket.

Mindhárman hangsúlyozták a DJ-k teljesítményének elismerését, egymás kölcsönös megbecsülését, és a kemény, de tiszta verseny fontosságát.

Az első fordulóban a DJ Szövetség minden tagja hat különböző kategóriában jelölhetett bárkit, akit arra érdemesnek tartott, és kategóriánként legtöbb szavazatot kapott 20-20 (holtverseny esetén több) jelölt jutott be a második fordulóba. Innentől különválik a szakmai és a közönségszavazás: a Szövetség tagjai mind a hat kategóriában, a rajongók pedig négyben ítélhetik oda a végső győztesnek járó díjat.

A közönség a Balliface oldalán szavazhat, és ugyanitt belépőt is nyerhet a díjátadóra!

A közönség számára is nyitott két hazai kategória, az év mainstream DJ-je és az év underground DJ-je mezőnyei számára rendezett keddi találkozón diszkótörténeti jelentőségű fotó is készült: egymás mellett szerepelnek a hazai DJ- és klubélet olyan ikonikus arcai, mint Palotai Zsolt, Bárány Attila, Hot'X, Sterbinszky Károly, DJ Budai, Voksán Virág... a több mint negyven negyven résztvevő nagy többségének sikerült is időben odaérnie a fotózásra. :)

DJ Szövetség - Magyar DJ és Producer Egyesület
1137 Budapest, Szent István krt. 2.
info@djszovetseg.hu
+36 70 502 7442