Ez az - egy sajnos nem ritkán előbukkanó -, orbitális óriási tévedés már a „tévhitek, aranyköpések” menüpont alá tartozna, ott is a legnagyobb szamárságok közé.
A DJ Szövetség soha, senkire nem küldi rá a NAV-ot, ilyet nem is tud tenni. A NAV a gazdasági élet számos területén üldözi a jogsértéseket, így a szerzői jogi bűncselekményeket is. Amikor a DJ-k ilyen jogsértést követnek el, azzal nem csak a MAHASZ-t, hanem az egyes hangfelvétel-előállítókat, kiadókat és független producereket egyaránt megkárosítják. A DJ Szövetség két okból áll ki a producerek jogai mellett. 1. Ha tetszik, ha nem, ez a törvény, amit be kell tartani. Az alkotóknak joga van műveik mások általi felhasználásából jövedelemhez jutni. 2. Egyenlő versenyfeltételek mellett kell dolgoznia mindenkinek. Ha valaki nem tartja be a törvényt, és illegálisan használ fel másolt hangfelvételeket, azzal egyben jogosulatlan versenyelőnyt is szerez a többiekkel szemben. Ez vezetett oda, hogy sokan méltatlanul olcsón vállalták el folyamatosan a diszkózást az elmúlt években, aláásva ezzel a diszkózás piaci értékét, tekintélyét. Ezért ilyen alacsonyak ma a DJ-k fizetései, és a DJ Szövetségnek kötelessége, hogy ezen változtatni próbáljon. Ehhez azonban az szükséges, hogy ne mindig csak másokra, „kifelé” mutogassunk, hanem MINDEN DJ-nek be kell tartania a törvényeket, tisztességesen kell dolgoznia. Ezt a törvénytisztelő, tisztességes magatartást követeli meg minden DJ-től, a teljes szakma érdekében a DJ Szövetség is, és szükség esetén ezért működik együtt a jogvédő szervezetekkel és hatóságokkal is a tisztességtelen, a többiek számára káros magatartást tanúsítók kiszűrésében. Maga a DJ Szövetség azonban SEMMILYEN ellenőrzést nem végez, és a hatóságokat sem tudja ilyenre utasítani.