DJ Szövetség - Magyar DJ és Producer Egyesület

A már dolgozó DJ-k pusztán azt szeretnék, hogy rendezett, tisztességes viszonyok legyenek a piacon. Korábban rengeteg energiát, időt, pénzt kellett abba fektetni, hogy valakiből sikeres DJ legyen. Sok-sok gyakorlás, zenehallgatás- és vásárlás volt szükséges, de ki is alakult mindenkinek egy stílusa, megjelenésben és zeneileg is.

És rengeteget el lehetett lesni a "nagyoktól" is: mindenki úgy jutott előbbre, hogy valakinél, egy már ismert és sikeres lemezlovasnál segédkezett, warm-upolt, stb. Így nem csak a szakma fortélyait tanulta ki, és alakított ki jó kapcsolatokat, de a közönséggel való bánásban is szerezhetett tapasztalatokat, és nem utolsósorban szakmai alázat és zeneszeretet alakult ki benne.

Ma ezzel szemben tényleg mindenki lehet diszkós, és ha pénze van, a technikát is meg tudja venni, ráadásul semmiféle tisztelet nincs a kollégákkal szemben: a fiatalok gátlástalanul, másokat fúrva, egymás rovására próbálnak helyeket szerezni. És közben a szakmáról, a zenéről, a jogi szabályozásról fogalmuk sincs, aminek persze sokszor ők maguk isszák meg a levét, ha valamilyen hatósággal találkoznak. A vizsgának, a szabályozásnak, az is feladata, hogy kiképezzen, felkészítsen mindenkit, hogy tisztában legyenek a releváns törvényekkel, a saját érdekükben!

A szakma "elitje" ráadásul ma is nagy örömmel fogad be tanítványokat, segít a szakmai fejlődésben, a pályán való elindulásban és továbbhaladásban bárkinek. Csak sajnos egyre kevesebben igénylik ezt. A szabályozással az a cél, hogy jól felkészült, elhívatott szakemberek szórakoztassák a közönséget, hogy sikeresek legyenek a bulik, hogy ne legyenek jogosulatlan versenyelőnyök, s hogy a fiatalok számára ne csak pár könnyű csajozást, hanem valódi perspektívát, és mindenki számára megélhetést jelenthessen a lemezlovasság.

DJ Tudásbázis


elolvasom »

elolvasom »



elolvasom »

elolvasom »
Miért érdemes tagnak lenni a DJ Szövetségben?

DJ Szövetség - Magyar DJ és Producer Egyesület
1137 Budapest, Szent István krt. 2.
info@djszovetseg.hu
+36 70 502 7442