Ez az XVIII. század végén létrejött, és a francia SACEM 1850-as megalapítása óta a fejlett világ ma már szinte minden országában folyamatosan működő jogintézmény teszi lehetővé a zene tömeges felhasználását. Ellenkező esetben a zenefelhasználók (rádiók, DJ-k, klubok, kocsmák, éttermek, rendezvények, kereskedelmi üzletek, stb., stb.) nem tudnának törvényesen zenét szolgáltatni. A szerzői jogi törvény ugyanis a szellemi alkotások mindenfajta felhasználását a jogtulajdonosok engedélyéhez köti. (Az egyetlen kivétel a szigorú feltételek szerint megszabott magáncélú másolás.) A konkrét vásárlásnál könnyen létrejön a közvetlen kapcsolat az alkotó és a vevő között; mindössze egy kereskedelmi láncolat (pl. lemezboltok vagy online zeneáruházak) segítségével az alkotó eladja, a vevő pedig megveszi a konkrét zenei terméket.
Az összes többi felhasználásnál ez azonban nehézségekbe ütközne. A zene nyilvános előadásánál, sugárzásánál, többszörözésénél, stb. nem tud létrejönni a kapcsolat az egyes alkotók és az egyes felhasználók között. Képzeljük el azt a helyzetet, amikor minden egyes felhasználónak (diszkók, koncerthelyszínek, DJ-k, zenegép-üzemeltetők, rádiók, televíziók, weboldalak, kávézók, szoláriumok, cipő- és bugyiboltok, és még sok-sok ezer különböző zenefelhasználó, akiknél valamilyen formában zene szól) minden egyes alkotóval (szerzők, előadóművészek, hangfelvétel-előállítók), akiknek a műveit felhasználják, egyesével kéne megállapodni az engedélyezésről a fizetésről, stb. Minden egyes vendéglátóhelyen egész nap csak jönnének az alkotók, és minden alkotó egész nap csak a boltokat járná, egyedi szerződéseket kötni, a pénzét behajtani, stb. Ezt a helyzetet oldja meg a közös jogkezelés, lehetővé téve, hogy a zenefelhasználók ezrei, a kocsmáktól a plázákig, a diszkóktól művelődési házakig, a zenegépektől az aerobik-termekig, stb., stb., mind-mind legálisan, ugyanakkor minden egyes alkotó külön-külön történő megkeresése helyett ún. „egyablakos ügyintézéssel” jogosultságot szerezzenek a zene felhasználásához, és ennek segítségével jövedelem szerzéséhez, oly módon, hogy ebből a jövedelemből a zene alkotói is megkapják megérdemelt részüket.
Hivatalos megfogalmazásban a közös jogkezelés „a felhasználás jellege, illetve körülményei miatt egyedileg nem gyakorolható szerzői jogok és a szerzői joghoz kapcsolódó ilyen jogok érvényesítése a jogosultak által erre létrehozott szervezet útján, függetlenül attól, hogy azt a törvény írja elő vagy az a jogosultak elhatározásán alapul” (Szjt 85. §.)
A közös jogkezelés előírásai, fajtái
A közös jogkezelést számos felhasználási formánál a törvény kötelező jelleggel írja elő. Az azonos tevékenységet végző alkotók (szerzők, előadók vagy hangfelvétel-előállítók) kizárólag ebben a formában adhatnak engedélyt műveik felhasználására, a felhasználók pedig kizárólag ebben a formában kérhetik az engedélyt. Ilyen felhasználások például a nyilvános előadás vagy a rádiós sugárzás. A közös jogkezelő szervezet ezekben az esetekben az adott alkotói tevékenységet végző összes jogosult (például az összes szerző) nevében köteles eljárni.
Más felhasználási formáknál (pl. hangfelvételek többszörözése) az alaphelyzet a közös jogkezelés, de a jogtulajdonosoknak lehetősége van arra, hogy a közös jogkezelő szervezet felé írásos nyilatkozattal jelezzék kilépési szándékukat. Ebben az esetben a közös jogkezelő az ő megbízásukból nem szed, és számukra nem is oszt fel jogdíjat. Az adott alkotói tevékenységet végző minden más jogosult nevében azonban továbbra is.
Mindez azért szükséges, mert a rendszer azonban csak akkor tud működni, ha egységes, és ez az alkotók és a felhasználók érdeke is. Ha bármikor bárki változtathatná, hogy most éppen szeretné-e, hogy a közös jogkezelő őt képviselje vagy sem, akkor a felhasználók sem tudnának kiszámíthatóan tervezni; abszolút nem tudnák, hogy mennyit kell fizetniük, milyen zenéket tudnak használni, hanem teljesen ad hoc jelleggel megjelenhetnének továbbra is különböző jogosultak náluk, arra hivatkozva, hogy őket most épp nem képviseli a közös jogkezelő, ezért nekik fizessenek külön. A felhasználók pedig hivatkozhatnának arra, hogy ők már fizettek máshová, kaptak engedélyt mástól, stb., így a jogosultak, az alkotók sem tudnák, hogy valójában kik és mennyit használják az ő zenéiket, van-e rá ténylegesen engedélyük, stb.
A közös jogkezelő tehát MINDEN jogosultat képvisel, függetlenül attól, hogy az hazai vagy külföldi, tagja-e formálisan a szervezetnek, részt vesz-e a szervezet taggyűlésén vagy sem, stb. Csak azokat nem képviseli, akik írásban jelezték kilépési szándékukat. A következő évre vonatkozó kilépési szándékot az adott naptári év szeptember elsejéig, írásban kell jelezni a közös jogkezelő szervezet felé.
A zenei alkotók fajtái
Egy-egy zenének három típusú alkotója van. Van egy (vagy több) SZERZŐje, egy (vagy több) ELŐADÓja, és egy (ritkán több) hangfelvétel-előállítója. Utóbbi NEM a stúdiót jelenti, ahol a zene készült, hanem a hangfelvétel előállítója az a természetes vagy jogi személy, aki vagy amely egy előadás hangjait (vagy más hangokat) első ízben rögzíti, tehát aki lehetővé teszi és finanszírozza a hangfelvétel létrejöttét, helytáll pénzügyi és technikai értelemben a rögzítés megvalósulása érdekében. A hangfelvétel előállítója egyaránt lehet egy nagy nemzetközi kiadó, egy kisebb, független, hazai cég, de akár bármilyen magánszemély is, ha ő hozta létre a hangfelvételt, és annak jogait nem ruházta (még) át valamely kiadóra.
A három (vagy a háromból kettő) alkotó adott esetben akár lehet ugyanaz is; előfordul, hogy egy szerző saját dalát adja elő, sőt, akár önmaga rögzítheti is az előadást, majd kereskedelmi forgalomba is hozhatja azt. Függetlenül azonban attól, hogy a három alkotó (részben) ugyanaz vagy teljesen különbözik, az elkészült és meghallgatható zeneszámmal kapcsolatban mindhárom fajta jogosultság érvényes.
Közös jogkezelő szervezetek
Magyarországon a zenei alkotások közös jogkezelését három szervezet végzi. A szerzőket az ARTISJUS, az előadóművészeket az EJI, a hangfelvétel-előállítókat a MAHASZ képviseli, a felhasználók pedig ezektől a szervezetektől tudnak engedélyt kapni a zenék lejátszására, nyilvános bemutatására, többszörözésére, stb.
Vannak olyan felhasználások, amelyekhez nem szükséges mindegyik közös jogkezelő szervezet engedélye (például egy szerzemény élőben történő eljátszása önmagában még nem hoz létre hangfelvételt, tehát itt nincs hangfelvétel-előállító), de a legtöbb esetben, amikor rögzített hangfelvétel felhasználása történik, mindegyik jogosulti csoport engedélye szükséges. A jogosulti csoportok, illetve a közös jogkezelő szervezetek egymás közti megállapodásai több esetben lehetővé teszik, hogy az egyik szervezet által adott felhasználási engedély (és az ezért beszedett jogdíj) egyben tartalmazza valamely más jogosulti csoport engedélyét is. Ennek leggyakoribb esete az ARTISJUS által beszedett ún. „nyilvános előadási jogdíj”, melynek beszedése egyúttal a másik két közös jogkezelő szervezet nevében is történik, és annak egy részét a másik két szervezet osztja fel jogosultjai között. Számos esetben azonban mindhárom szervezetnek szükséges jogdíjat fizetni, nem azért, hogy bonyolultabb legyen a felhasználók élete, hanem mert a zene felhasználásáért minden alkotónak, így a szerzőknek, előadóknak és a hangfelvétel-előállítóknak is egyaránt jár ellenszolgáltatás.